Teljes nevünk Keresztény Külkeresek Szövetsége, de nyugodtan szólíthatsz minket egyszerűen KEKSZ-nek. Egy keresztény diákkörről van szó, amely több éves múltra tekint vissza a Külkeren. Szeretnénk ezzel a csapattal is hozzájárulni a főiskolai diákélet színesítéséhez. Sokfélék vagyunk, de két dolog közös bennünk: egyrészt mindannyian külkeresek vagyunk, másrészt szeretjük és ismerjük Istent. Ő az, aki megváltoztatta az életünket, és velünk van azóta is minden nap. Olyan Istenünk van, aki nem várt arra, hogy az emberek érjék Őt el vallásossággal, hanem Ő maga vált emberré, és érte el az embereket. Szeretnénk, ha te is megismernéd Őt! Ezért szeretettel várunk alkalmainkra, ahol János evangéliumát tanulmányozzuk, éneklünk, játszunk, de lehetőség van kötetlen beszélgetésre és időtöltésre is. Néha együtt lógunk a főiskolán kívül is, kirándulunk vagy éppen moziba megyünk együtt.
A csoport egy országos diákszövetség, a MEKDSZ támogatását is élvezi, róluk a www.mekdsz.hu címen tudhatsz meg többet. Ha teológus vagy, netán valláskutató, ott megtalálod a hitvallásunkat is.
Ha szeretnél betekinteni a KEKSZ életébe, gyere el bátran bármikor, mindig szívesen látunk. Felveheted velünk a kapcsolatot email-ben is. Címünk: keksz.mail@gmail.com
Isten áldjon!



